ÉRDEKLŐDÉS, INFORMÁCIÓKÉRÉS

Kapcsolatfelvétel

Árajánlatkérése után az Ön igényeihez igazodva konzultációval mérjük fel óhaját, hiszen az egyedi kijelzőmegoldások tervezésében, telepítésében és a szervizelésben is segítségére tudunk lenni. Lépjen kapcsolatba velünk, kérje szakértő munkatársaink segítségét!

Írjon nekünk még ma!

Ahány cég, annyi féle igény merülhet fel. A legoptimálisabb Samsung SMART Signage megjelenítő kiválasztásához és legkedvezőbb ajánlatokhoz kérje szakértő kollégáink segítségét.

Samsung Signage üzleti kijelzők

E-mail

samsungpremium@hrp.hu

Telefon

+36-70-452-4620

Rólunk

A HRP Europe Kft. közel 30 éve stabil szereplője az informatikai piacnak, hardver és szoftver disztribútori minőségben. Jelenleg a cég 130 munkatárssal működik, egy jogilag külön egységbe szervezett, 30 fős szervizzel megerősítve. 2019-ben a HRP 38 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 13,5%-os növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A HRP büszke arra, hogy 2019-ben második alkalommal nyerte el az „Év Microsoft Partnere CSP kategóriában” díjat, és a Kincentric „Legjobb munkahely” díját is. A vállalat hivatalos magyarországi forgalmazója a Samsung üzleti kijelzőinek és adattárolóinak is.

0 +
aktív partner
0 +
partneri rendezvény/év
0 +
gyártó termékei
0 +
m2 raktár és szerviztér

Samsung Márkaszerviz

Meghibásodott Samsung SMART Signage készüléke? A FixDirect Kft. mint a Samsung hivatalos márkaszervize készséggel áll rendelkezésére a készülék garanciális vagy garancián túli javításával kapcsolatban.

Garancia ellenőrzése

Első lépésként kérjük bizonyosodjon meg arról, hogy készüléke biztosan garanciális még. Ehhez keresse elő a készülék számláját, érvényesen kitöltött magyar nyelvű jótállási dokumentumát és ellenőrize, hogy a vásárlástól mennyi idő telt el.

Szervizelés

Mindegy egyes Samsung SMART Signage kijelzőnkre 3 év „helyszíni garancia” vonatkozik. Ilyen esetekben a cégünk kiküld egy szerviztechnikust az Ön telephelyére, aki ott végzi el a javítást.

Ezen szolgáltatás igényléséhez kérjük hívja a 06 70 374 2438 telefonszámot, vagy írjon nekünk a samsung@fixdirect.hu e-mail címre.

Mi szükség a garanciális javításhoz?

A garanciális javítás igényléséhez kérjük mindenképpen készítse össze az alábbiakat:

Nyitvatartás

Hétfő 08:00 - 17:00
Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek 08:00 - 17:00
Szombat Zárva
Vasárnap Zárva
<p>Szervizünk jelenleg zárva van. Kérjük keressen minket munkaidőben.</p>